Éremeső a bácskai Bezdánban (2019.04.06.)


Gyönyörű napos idővel köszöntött be április első szombatja a szerbiai, nyugat-bácskai Bezdánba, amely azonban délutánra a VVSI ifjú kajakosai számára mégis kiadós esőt, igazi éremesőt hozott! Idei első versenyükön ugyanis két aranyat, öt ezüstöt és ugyanannyi bronzot szereztek. Körítésként pedig, a kilencedik helyig, bő tucatnyi pontszerző helyezést.

A dolog úgy esett, hogy a hosszú téli alapozást és felkészülést követően, a mieink immár negyedik alkalommal utazhattak el a várva-várt délvidéki versenyre, a bezdáni „Duna” Kajak Klub igazán tekintélyes, 30. Nemzetközi Kajak Regattájára. A VVSI színeiben Major Ildikó, Szabó Mónika és Horgos Lajos edzők közel harminc tanítványa indult el szombaton reggel, hogy néhány óra múlva már inaszakadtával lapátoljon a bezdáni pályán. Mint már jeleztük, sokan közülük a legjobbak között értek célba. A 15-16 évesek korcsoportjában lányaink például az egész dobogót kibérelték! Nemes Réka aranyat, Kovács Lilla ezüstöt és Gaál Liliána bronzérmet szerzett. Mögöttük az ötödik helyen Ocskay Lora végzett.

De nem kellett szégyenkeznie Jenei Pannának sem a nyolcadik helyezésével, hiszen ebben a futamban 24 induló volt! Itt tegyük hozzá, hogy a nagy hagyományú nemzetközi versenyen idén hét ország 26 klubjának versenyzői találkoztak. Magyarországról a mieinken kívül a pécsi, szekszárdi, tolnai és bajai egyesületek kajakosai álltak rajthoz, ugyancsak eredményesen. A 17-18 évesek futamában is a magyar lányok taroltak. A győztes szekszárdi Bartos Zsófi mögött három VVSI-s sportoló ért célba: az alacsonyabb korosztályban már megismert Nemes Réka ezüstöt, Kovács Lilla bronzérmet szerzett, Jenei Panna pedig a negyedik helyen végzett.

A második aranyérmünk már a fiúk világába vezet. Kövesdi Patrik honlapunkon nemrég bemutatott új hajója – és hajósa – kitűnően vizsgázott, s a 15-16 évesek „kadet” kategóriájában (ahogyan a szerb nyelvű jegyzőkönyv írja) az első helyen futott be. Ebben a népes, 33 indulót számláló mezőnyben Morek Ádám a 4. helyet szerezte meg. A fiúk a magasabb korosztályban is rajthoz álltak, és a nagyon kemény, darálós mezőnyben Morek Ádám az ötödik, Kövesdi Patrik a hetedik helyen végzett. A kisebbek, a 12 évesek ugyancsak nagyszámú mezőnyében a hírek szerint igazán remekül versenyző Zákány Máté szerzett ezüstérmet, mögötte a 4. helyen Varga Dávid ért célba.
Az érmet hozók sorába Gaál Liliána és Pándi Róbert iratkozott még fel ezüstjével, valamint a bronzérmes Jeszkel Panna, Ocskay Lora és Szép Virág. Az eddig említetteken túl pontszerző helyen végzett Jeszkel Luca, Jeszkel Szófia, Steigerwald Viktória, Marczisák Zénó és Nagy Bercel.
A kajakosainkat felkészítő és elkísérő edzők egyike, Major Ildikó értékelése szerint az eredményes bezdáni nemzetközi verseny is a téli alapozás megfelelő színvonalát bizonyítja. Így bizakodva várják a következő erőpróbát az olaszországi Montefalcone városában, a Trieszti-öbölben.