Híres Komáromot is bevették kajakosaink

(Beszámoló 61. Komáromi Kajak-Kenu nagydíjról 2019.06.15.)

Akár a nevezetes Klapka-indulót is elénekelhette volna a VVSI Major Ildikó szakosztályvezető tízfős kajakos különítménye a 61. Komárnoi Nagydíj versenyeinek hivatalos eredményhirdetése után, hiszen hat aranyéremmel, tíz ezüsttel és három bronzzal a tarsolyukban térhettek haza. Ami a híres Komárom bevételéről szóló nótát illeti, nem legenda csupán, hogy Klapka György tábornok szabadságharcos honvédei akkor is elénekelték, amikor három győztes csata után, jóval a világosi fegyverletételt követően, 1849. október 2-án csakis közkegyelem árán adták át a komáromi erődöt a császáriaknak. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, száz esztendeje a trianoni döntéssel Komárom folyón túli fele Komárno néven (amely a szláv „szúnyog” szóból ered) Csehszlovákia része lett. Nálunk gyakran Révkomáromként, vagy Észak-Komáromként emlegetik Jókai Mór szülővárosát.

A Duna mindkét partján húzódó erődrendszer napjainkban egyre ismertebb látványossággá válik, Révkomárom pedig a csehszlovák, majd szlovák kajak-kenu sport egyik fellegvára lett. Nem véletlen, hogy június 15-16-án, az immár 61. alkalommal megrendezett Komárnoi Nagydíjra – amely a Szlovák Kupa sorozatának pontszerző versenye is volt – igen népes és erős mezőny érkezett. Összesen 480 felnőtt és utánpótlás korú kajakos nevezett 28 hazai és határon túli egyesületből. Magyarországot nyolc klub képviselte, köztük a VVSI Pro Rekreatione, és érkezett egy csapat Olaszországból is. A legnagyobb létszámú kategóriát 45 indulóval a serdülők alkották, közöttük a mieinkkel.

„A kialakult sportbarátságoknak köszönhetően már harmadik alkalommal vettünk részt a Komárnoi Nagydíjon – vonja meg a verseny mérlegét Major Ildikó kajak-kenu szakosztályvezető. – A rendkívül erős mezőnyben ez kiváló lehetőséget nyújtott számunkra az erőnléti, technikai megmérettetésre a hazai komoly versenyek előtt. Versenypályákon, versenykörülmények között gyakorolhattunk. Eközben megismerhettük a szlovákok legjobbjait, akik az Olimpiai Reménységek Versenyén hamarosan a riválisaink lesznek. Mi tulajdonképpen edzésből érkeztünk, nagy volt a meleg is, de a gyerekek igazán szépen helytálltak. Minden indulónk érmet, érmeket nyert, vagy pontszerző helyen végzett.”
A nagy melegen túl a városnak nevet adó szúnyogokban sem volt hiány, ám a Dunába ömlő Vág-folyó vízállása és a rajta kialakított versenypályák minősége ideálisnak bizonyult. A VVSI kajakosai számára mindenképpen. Közülük Nemes Réka 500 és 5000 méteren aranyérmet nyert, Jenei Pannával párosban ugyanezeken a távokon ezüstérmet szereztek. Szintén győzött Kövesdi Patrik 5000 egyesben, 500 méteren másodikként ért célba. Itt éppen a párja, a tolnai Nagy Raul győzte le, akivel aztán 500 kettesben aranyérmet, 5000 párosban ezüstöt szereztek. Kovács Lilla egyesben két érmet nyert, ötezren ezüstöt, ötszázon bronzot. Párosban a helyi Koczkás Eszterrel 500 méteren további bronzot gyűjtött be. Szép Virág az egyetlen 2000 méteres távunkon ezüstérmet szerzett. A serdülő fiúk között Pándi Róbert 5000 egyesben nyert ezüstöt, ugyanezen a távon párosban Nagy Bercellel a 4. helyen végeztek. Morek Ádám 500 egyesben ugyancsak a 4. helyet szerezte meg, 5000 méteren pedig a 6. helyen ért célba.

Volt azonban még két érmes lányunk, nem is akármilyen sorozattal! Ocskay Lora 5000 egyesben aranyat, 500 méteren bronzot szerzett. A rövidebb távon Gaál Liliána előzte meg és nyert ezüstöt, 5000 méteren Lora mögött végzett a 2. helyen. Ha azután két ilyen lány összeül! A Gaál Liliána – Ocskay Lora páros 500 méteren ezüstöt, 5000 méteren aranyat nyert.
A révkomáromi diadal után néhány nappal – mintha csak 170 éve a honvédek dicsőséges tavaszi hadjáratán járnánk – Szolnok következett. Itt rendezte meg június 18-20. között az országos szövetség a II. Felnőtt és Ifjúsági, I. Parakenu Válogatóversenyét. Mint a rendszeres híradásokból halhattuk, ez elsősorban a felnőtt kajakos élsportolók öldöklő küzdelmét hozta, hiszen a verseny a minszki Európa Játékokra és az augusztusi szegedi világbajnokságra való kijutás lehetőségét jelenthette részükre. Ám nem volt tét nélküli, természetesen, az utánpótlás korosztályok, így a VVSI kajakosai számára sem.

„Ez a verseny az ifjúságiak, a 17-18 évesek legnagyobb válogatója – tudtuk meg Major Ildikó szakosztályvezetőtől. – Így a mi serdülőink, Nemes Réka, Kövesdi Patrik és Morek Ádám a náluk két-három évvel idősebbek legjobbjaival mérkőztek. Nagyon fontos volt számunkra az újabb megmérettetés és a további versenytapasztalatok megszerzése, de a szolnoki válogató, nagy örömömre, ennél többel is szolgált. A gyerekek a korukhoz képest gyönyörűen helytálltak! Itt már nagyon nagy dolog a középfutamba való bekerülés is, Kövesdi Patrik pedig éppen ebben, 500 egyesben az 5. helyet szerezte meg! Ráadásul úgy, hogy négy idősebb ifjúsági válogatott versenyzőt előzött meg! Nem is szólva Nemes Rékáról, aki első éves serdülőként 1000 egyesben bejutott az ifik A-döntőjébe és ott a 6. helyen végzett. Ezek kimagasló eredmények! A korábbiakkal együtt pedig igazán reménykeltőek az augusztusi nagy válogató előtt, amely az Olimpiai Reménységek Versenyére és a válogatott keretbe nyithat utat kajakosaink előtt.”