Minden evezősünk érmet nyert Szolnokon

Érmet nyert, sőt, minden második indulónk kettőt is! Összesen tízen vettek részt a Pro Rekreatione Nonprofit Kft. Velencei-tavi Vízi Sportiskolájának evezősei közül október első hétvégéjén Szolnokon a XX. Tisza Kupa futamain, amelyeken a Sport XXI versenysorozatban elért pontjaikat is gyarapíthatták. A Magyar Evezős Szövetség által indított Sport XXI Utánpótlás-nevelési Programról érdemes tudni, hogy az evezősöket érintő Mini Kupa és Diákranglista versenyein szerzett pontok sokat nyomnak a latban a nevelő kluboknak juttatott költségvetési műhelytámogatások megítélésekor. Ám a szolnoki Holt-Tiszán rendezett versenynek még további értékes hozadékai is voltak evezőseink számára.

„Mivel a bajnokság véget ért, a Tisza Kupa kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a nyári szünet után versenykörülmények között mérhessük fel sportolóink erőnléti állapotát. Ugyanakkor a következő szezonra is további rutinra tehettek szert – összegzi a két nap tapasztalatait Vida Erik edző. – Ez csak egyike volt az évadzáró versenyeknek, ahová az ifiket és az U23 korcsoport versenyzőit nem vittük el, mert náluk a kétezer méteres távtól kezdődnek a meghatározó versenyek. Mivel a szolnoki pálya csak az 500-1000 méteres távokat teszi lehetővé, mini és tanuló korosztályú gyerekeket indítottunk, továbbá hat serdülőt, akik számára ez jó felhozó erőpróbának bizonyult.”

A patinás hagyományokra visszatekintő szolnoki Tisza Kupa nemzetközi mezőnyében idén is rajthoz álltak déli szomszédaink. Az eszékiek Horvátországból, Szerbiából pedig a palicsi, újvidéki és belgrádi evezősök. Edzőink régi álma, hogy a kiváló emberi és sportszakmai kapcsolatokat, amelyeket az évek során kialakítottak velük, közös edzőtáborokban, versenyeken kamatoztassák. Különösen az eszéki VK „Ictus” klubbal, amely már olimpiai ezüstérmest és ifjúsági világbajnokot is adott a horvát evezős sportnak. A vízitelepe pedig közelebb van Sukoróhoz, mint a szegedi Maty-éri versenypálya! Egyébiránt Szolnokon sem volt különösebb gond a pályával, az időjárás kedvezett, a szél nem zavarta a versenyzőket.

„A Tisza Evezős Egylet elnöke, Molnár Dezső és rendező gárdája ismét jó vendéglátóként és kiváló szervezőként bizonyított, a pályák és a versenykörülmények megfelelőek voltak – értékel elismerően, de nem elfogultan Vida Erik edző. – Helyenként a bólyák távolságával adódtak gondok, különösen a kezdő csapatok számára, amit csak azért említek, mert mi ittuk meg a levét. A serdülő kormányos nélküli kettesben a Horváth Erik – Pecsenye Keve párosunk éremesélyesként állt rajthoz, de az eszékiek a bólyák nagyobb távolsága miatt nem tudták tartani az irányt, kisodródtak és a mieinket nekiszorították az MTK-páros hajójának. Az ütközéssel a reményeink elszálltak ugyan, de a fiúk a serdülő kétpár evezősök futamában egy bronzéremmel vigasztalódtak. Ráadásként Horváth Patrik a serdülők egypár evezős versenyében ezüstérmet szerzett. Varga Virágnak a Mini Kupa egyik futamában kellett megállnia, mert egy másik hajó nekiment. A 11 éves kislánynak ez sem szegte kedvét, a korcsoportos egypár evezősök futamában ezüstérmet nyert. Ezután a 12 évesek egypáros győztesével, Nagy Zsófiával együtt a kétpár evezősök versenyében az 1. helyen végeztek!”

A fenti eredmények is sejtetik, milyen elszántság és versenyszellem vezetett evezős csapatunk rendkívüli helytállásához. Megérdemlik, hogy valamennyiük sikeréről szót ejtsünk. Az említetteken kívül Wagner Áron tanuló egypáros kategóriában negyedik lett, Grozev Erikkel együtt a tanuló kétpár evezős hajóban ezüstérmet nyertek. A női serdülő négyes csapatunk, amelyet Bíró Lili, Hajdu Zsófia, Rabi Hanna és Smolkó Zsuzsa alkotott, ezüstérmet szerzett. A csapat első két tagja serdülő kettesben ugyancsak ezüstérmet nyert, míg a másik két versenyző a serdülő kétpár evezősök versenyében negyedikként ért célba.

A VVSI evezős csapata a szolnoki Tisza Kupán összesen 8 érmet nyert – ezekből mind a 10 indulónak jutott, hiszen több páros és egy négyes is volt közöttük - , valamint két 4. pontszerző helyen végzett. Ezzel a Sport XXI program pontversenyében tovább erősítette pozícióit, s mint hallottuk, az evezősöknél az idei szezon még nem zárult le.