Káldor András tollából - Önfeledt sportolás, el lehetett felejteni a napi gondokat

- Elsősorban a nyári strandszezon lezárásaként gondoltuk, hogy megrendezzük a sportnapot, és nemcsak a sportolóknak, hanem minden sportolni vágyó számára igyekeztünk programot ajánlani. Így aztán a kosarasok tornán mérhették össze tudásukat, a SUP-al, pedig egy új sportággal ismerkedhettek meg a résztvevők. Az volt a célunk, hogy kimozdítsuk otthonról a látogatókat, és talán meg tudtunk „fogni" olyanokat, akiket eddig még nem sikerült - mesélte Deák Csaba ügyvezető.

„Állj fel és evezz!". Leginkább így lehetne jellemezni a Magyarországon néhány éve megjelent vízi sportot, amely szinte minden egyes megjelenésekor érdeklődőket vonz a partra. A SUP, (vagyis Stand Up Paddle board) létrejötte, állítólag polinéz halászok állva evezős szokásához nyúlik vissza. Agárdon a sportnap egyik fő csapásirányát jelentette a sportágbemutató és verseny. Több, mint ötszázan neveztek a különböző versenyszámokban. Mindenesetre ezen a napon nemcsak a sport kapott főszerepet, hanem a kultúra, és az érzékenyítés is.

- Amikor 2015-ben befejeztük a nagyberuházást, akkor a sportiskolát továbbfejlesztettük, és egy komplex rehabilitációs központot hoztunk létre Agárdon. Ehhez kapcsolódva mutattuk be a sportnapon Till Attila Tiszta szívvel című díjnyertes akcióvígjátékát, amelyet közel félszázan tekintettek meg. A filmben főként civil, mozgássérült fiatalok szerepelnek. A vetítést pedig közönségtalálkozó zárta - mondta Deák Csaba.