VVSI-s sportolói portré – P.Szolomayer Balázs: „Nem szeretek álmodozni”

Talán könnyebben hessegeti el az álmokat az a feltörekvő sportoló, akinek a versenyzői pályája álomszerűen indul. Ilyennek tekinthetjük P.Szolomayer Balázs vitorlabontását is a VVSI ifjú hajósai között. A jó hírű Nádas Kupa versenysorozatán tavalyelőtt rajtolt először és mindjárt a második helyen végzett. Tavaly pedig megnyerte a haladók csoportját. A vitorlás szövetség 2018. évi Optimista ranglistáján egy év alatt – nem lebecsülendő pozícióból – 26 helyet ugrott előre és hajóosztályának ifjúsági korcsoportjában az ország húsz legjobbja közé repült!

Jó hajóval és jó széllel bárhová el lehet jutni, tartják a vitorlázók. Leginkább akkor, ha a jó hajóval és a jó szelet befogó vitorlával tud bánni az ember. Jó hajóról az édesapa, P.Szolomayer Roland gondoskodott, aki maga is megszállott és eredményes vitorlázó. Edzőként oroszlánrészt vállal Tatán a versenyszerű vitorlázás és nevelés fejlesztésében. Természetesen az akkor még Tatabányán karatézó hatodikos fiát, Balázst is ő tette először önállóan vízre az Öreg-tavon.

„Balázs kifejezetten sportos alkat, hamar ráérzett a vitorlázás szépségeire és fortélyaira. Amikor a karate-csapatuk feloszlott, úgy gondoltuk, hogy a vízen folytatja. Jómagam nem tartottam volna szerencsésnek, hogy a fiamat eddzem, ezért levittem a Velencei-tóra, hiszen jól ismertem az ottani sportiskola munkáját és eredményeit. Aztán a legjobb, amerikai gyártmányú Optimist osztályú hajót sikerült megszereznem neki, amilyenből csak két darab van az országban!” – teszi hozzá nem titkolt büszkeséggel az apuka, P.Szolomayer Roland.

Balázs pedig jóleső érzéssel idézi fel, hogyan „dobták össze és turbózták fel” együtt a hajót, az ő hajóját, amelynek ma már nincsenek elkopva a kötelei, nem karcos, hanem szép sima az alja és gyönyörűen fut a vízen. Nevet nem adott neki, mert ilyen kis hajóknál ez nem szokás. Ám a két és fél négyzetméternyi vitorlán feszülő HUN 307-es számról már egyre többen ismerik, sokan látták maguk előtt besiklani a célba!

Persze, ezekhez a befutókhoz kemény hétvégi edzések, nyári táborok és évközi versenyek vezettek, amelyeket Balázs „nagyon élvezhetőknek” tart. Iskolaidőben, a jég beálltáig, szombat reggelenként apukája, vagy anyukája hozza le kocsival a nem túl közeli Szár községből Agárdra és vasárnap este jönnek érte. Az iskolai házi feladatokat társaival együtt szombat délutánonként készítik el, és a sportiskola szállásán alszanak. Télen egy napos edzéseik vannak erőnléti gyakorlatokkal, elméleti képzésekkel, de ha a tó jege engedi, marad idejük korcsolyázásra és jégkorongozásra is. Imádja a vizet, a természetet, a friss levegőt, s nem kevésbé a Velencei-tavi vitorlázók társaságát. Nagyon jó edzőktől, Bozóki Gábortól és Balogh Boglárkától tanulta az alapokat, hogy azután ezekre Soltész Hannával szinte viharos gyorsasággal építkezhessenek.

„Tavalyelőtt, mondhatni, két kezdőként kerültünk össze, hiszen én az egyetem és a versenyzés mellett akkor indultam el az edzői pályán, amikor Balázs sem hajózott még komolyabb vizeken - emlékszik vissza a sikerek kezdetére Soltész Hanna edző. – Nagy szerencsém volt, hogy csak két fiúval kellett dolgoznom, sok időt szánhattam rájuk. A másik, Kemény Szabolcs ugyan négy évvel fiatalabb volt a 13 éves Balázsnál, de igazán jó barátok és sporttársak lettek. A nyarat együtt töltötték és gyakran utaztunk hármasban a versenyekre, mert a VVSI-vel beneveztünk a szövetség meghatározó utánpótlás versenysorozatára, a hat fordulóból álló balatoni Nádas Kupára. Az első állomást a kezdők zöld csoportjában Balázs mindjárt megnyerte, így a trikolórunk második, fehér fokozatába sorolták. Ott is kiválóan szerepelt és a sorozat végén a második helyen végzett. Ez is bizonyítja a tehetségét, emellett igazán lelkes, értelmes gyerek, kiválóan lát a pályán, egyre kiforrottabb a mezőny- és széltaktikája. A tavalyi Nádas Kupa sorozatot négy futamgyőzelemmel, döntő fölénnyel nyerte. Nagy öröm számomra, hogy a kupasorozat legnépesebb, Optimist mezőnyében az összetett verseny 3. helyét is az én versenyzőm, Kemény Szabolcs szerezte meg.”

Ezek után nem lehet kétséges, hogy Soltész Hanna, az ELTE földrajz szakán előrehaladott tanulmányai mellett, edzői munkáját is folytatja. Örömtelien megnövekedett, hat-hétfőnyi csapattal. Ráadásul sikeres versenyzőként, hiszen tavaly a 420-as hajóosztályban Balázs Dénessel együtt, a VVSI színeiben országos bajnokságot nyert! De ő szívesebben beszél tanítványa, P.Szolomayer Balázs eredményeiről. Arról, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség korábbi ranglistájának távolról sem megvetendő, 44. helyéről – amelyen tavaly barátja, Kemény Szabolcs váltotta – Balázs a 2018. évi Optimista ranglista 18. helyére lépett elő. Az ország 169 rangsorolt utánpótlás versenyzője közül a legjobb húsz közé!

A munkát, természetesen, edző és versenyzője együtt kívánják folytatni. Laikusként mégis jócskán meglepődtem, amikor a további út mérlegelésének számomra teljesen váratlan, de kétség kívül kiérlelt és logikus lehetőségeivel szembesültem.

„A Nádas Kupa piros csoportjában idén is indulhatnék, és nagy valószínűséggel meg is nyerném a sorozatot – latolgatta esélyeit P.Szolomayer Balázs. – De mi értelme lenne annak, hogy megint megverjem a kisebbeket, akiknek éppen a sikerélményre van a legnagyobb szükségük? Arra, hogy fokozatosan beépüljenek a versenyzésbe. Szívesen elmegyek egy-két fordulóra, megnézem a mieinket a kísérő motorcsónakból, de nem akarom elvenni az örömüket. A szövetség ranglista versenye, az egészen más, abban indulni szeretnék, hiszen ott az ország legjobbjaival mérkőzhetek meg. Aztán, hogy mit hoz a jövő? Természetesen idővel előbbre akarok lépni, egyre nagyobb hajókra, akár a Waszp repülő hajóosztályig is. Persze, tudom, hogy ez nagyon drága mulatság. Ezért nem is igazán szeretek erről beszélni, nem szeretek álmodozni, főleg ilyenekről nem! El tudnám képzelni azt is, hogy valamikor majd edző leszek, itt a VVSI-ben, mert a vitorlázástól, a Velencei-tótól nem szeretnék megválni. De csak mellékállásban, ahogyan apukám is csinálja, mert úgy igazán belső építész, vagy lakberendező szeretnék lenni. Erre készülök és tudom, hogy ehhez egyetemi diploma kell. Az általános iskolában egészen jó, 4,5-es volt a tanulmányi átlagom. Igaz, hogy most, a Tatai Református Gimnáziumban ennél kicsit gyengébb, de ez sokkal nehezebb, nem véletlenül hívják gimnáziumnak!”

Bátorítóan helyeselek és bár meglehetősen későn adtam „élő szót” Balázsnak, talán az idézettekből is kitűnik, hogy nem egy szófukar gyerek. Amikor pedig felajánlom, hogy a kérdéseimen túl is hozzátehet bármit a mondandójához, habozás nélkül folytatja:

„A vitorlázást imádom, de bele kell adni mindent, mert különben belebukik az ember. Szó szerint is, bele a vízbe! A VVSI pedig nagyon jó, mindenkinek ajánlom!” – nevet fel huncutul. Aztán rögtön hozzáteszi, hogy ez nem csak a reklám helye volt…